Harmincötödik fejezet

Jákób Béthelben

"Monda, pedig az Isten Jákóbnak: kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala."
(1Móz 35: 1)

Hatalmas dolgok történnek Jákóbbal és családjával. Jákób természetesen nyugalmat keres megkeseredett szívének és megbomlott elméjének. Teremtőjéhez fordul legbelsőbb lelkében. Kiönti elé mindazt a fájdalmat és gyászt, melyet mellkasa rejt, mely fejét őszbe borítja. Lassan-lassan megérti, hogy bármi történt is: ezek az ő isteni útjának szükséges elemei. Sok-sok ilyen kőkockával van kirakva az az ösvény, amelyre az ő lábát napról napra előbbre helyezi – föl: Isten Királyságáig. Vigasztalóan szól hozzá mennyei Királya, és megnyugtatásul a fenti paranccsal látja el. Tudja az Isten, hogy Jákób otthonra lel lelkében azon a helyen, ahol Ő először jelent meg neki. Így érezheti a gyarló, megfáradt test legközelebb Teremtőjéhez magát.

"Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket. És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam."
(1Móz 35: 2, 3)

Mennyire bölcs eljárás. Egy épülő társadalom, egy fejlődő közösség – lévén, hogy tökéletlen emberekből áll – állandóan beszivárogtat bizonyos oda nem illő elemeket, bomlasztó elgondolásokat, ideológiákat, rítusokat, szokásokat. Ezt azonban időről időre ki kell belőle tisztítani annak érdekében, hogy az adott embercsoport töretlenül haladhasson kijelölt célja felé. Egy-egy ilyen nagyobb tisztogatást természetesen célszerű összevetni egy-egy nagyobb lépés előkészületeként. Olyan ez, mint amikor egy űrhajó a hiperugrás előtt kiüríti magából a szemetet, hulladékot az űrbe. Vagy amikor egy ember új házba költözik és a régit kisöpörve, a szemétre hányja a felesleges vackait, elhasznált tárgyait, amelyeknek az új otthonában semmi hasznát sem venné.
Itt egy ilyen vallási lomtalanításra ad bölcsen parancsot Jákób. Hiszen az új ház Isten Háza, itt semmi szükség idegen istenek képeire, velük kapcsolatos hiedelmekre, rituálékra, öltözködési, és egyéb életviteli szokásokra. Ide tiszta hittel, fénylő arccal, és egészséges életmóddal kell közeledni. Őt nem kell kísérteni, kiegészíteni: Őt teljes szívből, teljes lélekkel, teljes erővel, és teljes elmével kell imádni. Az ilyen imádókat kedveli, az ő egészséges előmenetelüket támogatja. Tőlük fogad el tökéletes ajándékot: Neki végzett szent szolgálatot.

"Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala."
(1Móz 35: 4)

Teljesen szervezett formában hajtották végre a hulladéktalanítást, majd Jákób méltó helyre tette azt: a földbe. Onnan származtak, oda térjenek vissza. Akárcsak a vágyakból formált emberi test: porból vétetett – porrá lesz.

"És elindulának. De Istennek rettentése vala a körűltök való városokon, és nem üldözék a Jákób fiait."
(1Móz 35: 5)

A sekhemi vérfürdő gyorsan példabeszéddé lett a környező településeken. Nyilván sokféle módon ki is színezték ki-ki a saját leleményessége, szellemi kreativitása útján. A lényeg azonban az, hogy a kicsiny nép, amely egy Jehova nevű Istent imád, három nap alatt eltörölt a földről egy gazdag kereskedő várost; csupán azért, mert annak királyfia megszeplősítette a kicsiny nép egy leányát. Ez elegendő ok ahhoz, hogy senki se merje feltartóztatni őket, vagy bármi módon ártani nekik.

"Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, ő maga és az egész sokaság, mely ő vele vala. És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az ő bátyja előtt fut vala."
(1Móz 35: 6, 7)

A szervezett erkölcsi tisztogatás megtette a hatását a nép körében. Egészséges szívvel és teljes létszámmal érkeznek meg Lúzba. Korábban, Jákób előtt való első megjelenése alkalmával már egyszer Béthelnek, vagyis Isten Házának nevezte el a helyet Jákób; most viszont, a második visszatérése alkalmából az Isten szót még egyszer belefűzi a nevébe: Él-Béthel. Ezzel még jobban felmagasztalja a hely nevét, s megerősíti annak jelentőségét. Izrael későbbi történelmében még fontos szerephez jut a Kétszeres Isten Háza. Előbb sátortemplom, majd kőtemplom; előbb földi nemzet, majd felkent nép; előbb földi templom, majd Fenti Templom; előbb földi királyság, majd Mennyei Királyság; előbb földi törvények, majd égi alapelvek; előbb Királyság, majd Teokratikus Rend… stb. Később hasonló jelentőségű lesz Jeruzsálem neve is. Egyszer már találkoztunk vele, mint Sálem.

"És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak."
(1Móz 35: 8)

A történelmi hitelesség kedvéért tárja elénk Mózes ezt az eseményt, így pontosan tudhatjuk, hogy hol és mikor történt. A temetkezési hely nyilván a mai napig megvan, és a neve is igazolja az itt elhangzottakat.

Ismét Izraelnek neveztetik és megáldatik Jákób

"Az Isten, pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá őt. És monda néki az Isten: a te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek."
(1Móz 35: 9, 10)

Eredményes volt tehát Jákób eddigi életútja, bármily nehéz szívvel is lépkedett rajta, bármekkora keserűség is égette a torkát, vagy bármily hibákat is vétett tetteiben, vagy lankadt a hitében. Képes volt újra és újra Teremtőjére tekinteni útmutatásért, tanácsért, tanításért, vagy feddésért. Az áldás azt jelenti, hogy isteni tevékenységében hatékony és látványos előrehaladást ért el, és a gyarló teste is megfelelően magas szintű ellátásban részesül; továbbá rendelkezik azokkal az eszközökkel, javakkal, földi és égi segítséggel, támogatással, hittel és kitartással, amely az út továbbjárásához elengedhetetlenül szükséges. Ilyen eszköz most éppen az isteni nevének megerősítése.

"És monda néki az Isten: én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad, pedig a te magodnak adom a földet."
(1Móz 35: 11, 12)

Megerősíti vele a szövetséget, amelyet megkötött már atyjával és nagy atyjával. Nevének és szövetségének megerősítésével kapcsolatban is visszautalok arra az isteni alapelvre, miszerint egy dolog akkor biztos, ha kétszer, vagy háromszor megerősítést nyer. Ha ez igaz az ítéletre, akkor az áldásra még inkább áll.

"És felméne ő tőle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala. Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kőoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat. És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ő vele, Béthelnek."
(1Móz 35: 13- 15)

Micsoda nagyszerű leírást alkalmaz az Írás 'felméne az Isten'. Milyen egyszerű szavakkal tudja kifejezni azt, ami az ember, Jákób bensőjében lezajlott; azt az egyszerű kapcsolatot, amely az Isten és teremtésműve között fennáll. Nem feszegeti, hogyan látogatta meg, alkalmazott-e angyali közbenjárót, vagy álomban szólt vele. Nem, erre valóban nincs is semmi szüksége annak, aki a hitét pontos ismeretre építi. A Biblia és más szent könyvek ellátnak bennünket bőven azokkal az instrukciókkal, amelyek segítenek nekünk megérteni ezt a kapcsolatot.
Én is írtam már róla, és lesz is még alkalmam rá, hogy különféle elemzéseknek vessem alá a jobb, pontosabb megértés érdekében. De hangsúlyoznom kell, hogy igazi hit nélkül semmilyen tudás nem érthető helyesen.
Jákób számára a hely egyre fontosabbá válik, így újabb jelet helyez el s harmadszorra is rögzíti a nevét. Ez már elegendő tanúbizonyság az eljövendő nemzedékek, sőt évezredek nemzedékei számára ahhoz, hogy alaposan odafigyeljünk mindarra, ami ott történt.

Rákhel halála

"És elindúlának Béthelből, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dűlőföldre valának, szűle Rákhel, és nehéz vala az ő szűlése."
(1Móz 35: 16)

Elérkezett az imádott asszony egy ponthoz, ahol sorsa beteljesedik. Utoléri szegényt hibáiért és lelkiismeretének hiányosságaiért kiérdemelt végzete. Kettős végzet. Egyrészt csodálatos, másfelől viszont romlás.

"S vajudása közben monda néki a bába: ne félj, mert most is fiad lesz."
(1Móz 35: 17)

Íme, Rákhel megszülte csodás, de rövid életének utolsó és legféltettebb gyermekét, a József öccsét. Ezt az asszonyt szerette igazán Jákób, hiába szült a nővére hat fiút és egy lányt. Viszont Rákhel volt az, aki megcsalta atyját s ezzel veszedelmet zúdított családjára. Ez világosan kifejezi, hogy nem bízott maradéktalanul férjében, s nem hitt teljes szívvel annak Istenében, Jehovában. Ezért zárta be ideiglenesen a Teremtő a méhét, amit csupán Jákób iránti nagyraértékelése nyithatott meg, méghozzá épp a Vérvonal következő láncszeme számára, illetve a vele szoros összefüggésben lévő, leendő események másik főhőse számára. Ez az ajándéka azért; mert Jákób úgy szerette őt. Viszont méltó jutalmát kell vennie hibás tetteinek is. Ha már a jót elvettük, a rosszat hogy ne szenvednénk el Tőle – mondja ez időben egy Úzban élő férfiú, Jób.

"És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja, pedig nevezé őt Benjáminnak. És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivő úton. És emlékoszlopot állíta Jákób az ő sírja fölött. Rákhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig."
(1Móz 35: 18- 20)

Újabb emlékoszlop állíttatik Izrael történetében, az általa elfoglalandó területen. Mire Izrael állama megalakul, egy egész sor ehhez hasonló emlékhely lesz felállítva. Némelyek Isten tetteire, mások Izrael tetteire, megpróbáltatásaira, vagy egyes személyeire fogják emlékeztetni a jövő nemzedékeit. A róluk szóló történetek szájról szájra járnak, míg végül könyvben írattatnak meg.

"Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán túl voná fel sátorát."
(1Móz 35: 21)

Továbbfolytatja Jákób a terepbejárást, hogy hatékonyan előkészíthesse azt a majdani nemzet otthona számára.

Jákób fiai

"Lőn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék, elméne Rúben, és hála Bilhával, az ő atyjának ágyasával, s meghallá Izráel."
(1Móz 35: 22/a)

Íme a csendességben nyugvó nép feje fölött elvonulni látszanak a viharfellegek. Az ember azonban gyarló. Ahogy elül a félelme, előbb-utóbb vágyai vesznek erőt rajta. Bilha tizennégy évvel idősebb Rúbennél, akit úrnője nővére szült Jákóbnak. Így Rúben felhágva az atyai ágyra, megfertőztette azt. Jóllehet, közvetlen vérfertőzést nem okozott, se szűz leányt meg nem szégyenített; mégis olyan vágyának engedett utat, amely úgy az Isten, mint ember szemében meg nem bocsátható. Ezt atyja halála után már megtehette volna, ha vállalja érte a felelősséget. De akkor is fennáll annak a lehetősége, hogy féltestvérei érzelmeit sérti vele: nevezetesen azokét, akiket Bilha szült Rúbennek testvérekül – Dínát és Naftálit. Megbontotta a családi hierarchiai rendet, legbensőbb érzelmeiben megbántotta atyját, jogait lábbal tiporva, lelkiismeret furdalást okozott Bilhának, s megélve titkos vágyait: kimutatta szívének rejtett bűnét, az egész további vérvonal sorsát megpecsételte. Más fogja örökölni azt. Ahogy nagybátyja, Ézsaú, úgy ő is semmibe vette az elsőszülöttséggel járó felelősséget. Meg is kapja érte a méltó büntetését.

"Valának pedig a Jákób fiai tizenketten."
(1Móz 35: 22/b)

Íme megjelent az a szán, amely már nem szellemi, sem nem anyagi teljességet sugall; hanem egy tökéletes társadalmi szerkezetre, zárt emberi csoport teljességére utal. Tehát Izrael népe egy tökéletes földi társadalmat készül felépíteni, ami természetesen előképe lesz egy tökéletes égi, és egy egyetemes társadalmi struktúrának.
Természetesen egy ugyanilyen struktúra a halál birodalmában is ki fog épülni. De erre majd Ézsaú nemzetségének tárgyalásánál fogunk kitérni.

"Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon. Rákhel fiai: József és Benjámin. A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali. A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában."
(1Móz 35: 23- 26)

Ma a keresztények körében már lehetetlen lenne egy ilyen családi felépítés. A bigámiát ugyanis bünteti a törvény, az ágyasok jelenlétét, pedig családon belül, vagy polgári-jogi úton kell rendezni. Egy átlagos, ma élő ember ennyi gyermeket általában nem nemz, hisz nem tudná őket eltartani, felnevelni. Jákób viszont abban az időben, és olyan jogi viszonyok között élt, ahol ezt tulajdonképpen nem is szabályozta az emberi lelkiismereten kívül semmi. Tulajdonképpen maga az Isten se. Ma is csupán néhány kultúra (jóllehet ezek a legnagyobb kiterjedésűek jelenleg) szabályozza ezt. Máshol a szükséglet, vagy a hagyományok adnak erre vonatkozó útmutatásokat. Ez a felépítés viszont – mint korábban említettem – előképe lesz egy további, hosszú távú tervnek. Tehát isteni intézkedésről, és tervmegvalósításról van szó; de az akkori népek körében is általánosan elfogadott formula. A felsorolt neveknek is igen nagy jelentőségük lesz az események végső kibontakoztatásáig: a Mennyei Királyság ezer éves uralmáig.

Izsák halála

"És eljuta Jákób Izsákhoz, az ő atyjához Mamréba, Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala. Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan esztendő. És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ő eleihez vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték őt az ő fiai, Ézsaú és Jákób."
(1Móz 35: 27- 29)

Jóllehet, hogy a Teremtő már évszázadokkal (talán évezredekkel) ezelőtt úgy határozott, hogy az ember lelke csupán százhúsz évig maradjon a testében; mindazonáltal azt látjuk, hogy ezt a szándékát nem egy pillanat alatt váltja valóra, hanem lépésről lépésre jut el a kijelölt célig. Bennünket is erre tanít. Céljaink eléréséhez készítsünk tervet, s azt folyamatosan alkalmazzuk a változó körülményekhez, rugalmasan. Így jó esélyünk van arra, hogy idővel a kitűzött célt elkérjük. A merev ragaszkodás épp oly végzetes lehet, mint a másik javára való lemondás a célról. Ehhez persze olyan célt kell kitűzni, amely az isteni tervrendszer részét képezi, s ezzel szoros összefüggésben, vele együttműködésben van. Másként a cél sem lesz helyes, a megvalósítás, pedig nem felemel, hanem az alvilágba húz.